2013. július 16., kedd

kaTARtikus gondolatok

A kaTARzis kiállítás pécsi megnyitója kapcsán a képek emberekre gyakorolt hatásáról is volt alkalmunk eszmét cserélni új barátainkkal, ismerőseinkkel. 

Komlós Attila a FIKSZ egyik oszlopos tagja és média-kapocsolatokért (is) felelős munkatársa azzal fogadott minket, hogy komolyan felkeltette a helyi média figyelmét különleges kiállításunk. A képek újszerűsége miatt a figyelem középpontjába kerültünk, és nem mondanám, hogy ez enyhítette volna az esti megnyitó miatt érzett izgatottságomat. 

Aztán megismerkedtünk Fükő Béla szobrászművésszel, aki - még azelőtt, hogy tudta volna, hogy a "modellekkel" beszélget - el volt ragadtatva a képektől. Amikor megtudta, hogy a képek egyikén-másikán mi szereplünk, vicces játékba kezdtünk, hogy vajon megtalál-e minket a fotókon. 

Később azt is elárultuk neki, hogy az egészalakos képek mögött futó szöveg nem egyszerű háttérminta, hanem az adott lány kiállítással, valamint foltos hajhullással kapcsolatos érzéseit leíró szavak több nyelven, melyet csak az láthat, aki "intim kapcsolatba" került a képekkel. 

Általában a képeken szereplő modellek kopaszsága csak első pillanatra hökkenti meg az embereket. Amikor ezen a pillanatnyi "sokkon" túllépnek, az arcokra, a modellekre, a képeken szereplő tárgyakra, valamint a képek mögött megjelenő, az adott modell érzéseit leíró szavakra koncentrálnak.

A kiállítás megtekintésének végére sokan úgy érzik, nem is hiányzik semmi a képekről, azok úgy teljesek és szépek, ahogy vannak. Nem mindenki gondolkodik el azon - Fükő Béla egyike volt ezen embereknek -, hogy mekkora erő és elszántság kellett ahhoz, hogy a képen szereplő lányok, asszonyok levetkőzzék gátlásaikat (akár hordanak a mindennapokban parókát vagy kendőt, akár nem) és a lelkükig meztelenítve mutassák meg magukat a nagyvilágnak.

Fotósunk, Verbőci Patrícia ezt úgy fogalmazta meg az egyik interjújában, hogy a képeket nézve egyszerűnek, könnyűnek tűnhet, hogy azokon paróka nélkül szerepelnek a lányok, de ez egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű. Sok esetben komoly lelki munka eredménye, hogy vállalva az ezzel járó sebezhetőség érzését, megnyíltunk Patrícia kamerája előtt.

Talán nem mindenki gondolkodik el azon sem, hogy ő maga vajon hogyan fogadná, ha vele történne meg mindez, vagy valami hasonló. Mit érezne vajon akkor, ha elveszítené haját, és arcának egyedi karaktert adó szőrzetét.

Béla a kiállítás keretében látható werkfotóknál is elidőzött. A portré és személyem összepárosítása kisebb kihívásnak bizonyult, de végül a biccentőizmom leleplezett :). A kiállítás részeként kilenc darab fekete-fehér fotó látható az 50-es évek plakátstílusára formált képek mellett, melyek az előkészületek kulisszatitkaiba és "civil életünkbe" is betekintést engednek.  

A fotózásra elhívtuk a kilencéves Dórit is, aki rövid győzködés után vidám játékba kezdett a díszletekkel, és izgatottan várta, hogy Judit csillámport varázsoljon szemhéjára. A gyönyörű Dóriról a kiállítás részeként három darab fekete-fehér, megható fotó látható.

A megnyitó után sokáig a FIKSZ-ben időztünk még, ahol örömmel meséltünk az összművészeti teret működtető vidám és összetartó közösség tagjainak kiállításunk ötletének megszületéséről, küldetésünkről, és érzéseinkről.

Arról is beszélgettünk, hogy bár a kiállítás címében szándékosan nem akartunk a szépségre utalni, szerettük volna az embereket elgondolkodtatni a normalitás, a másság és a szépség fogalmán. A média tuszkolja belénk a maga ideáljait (ahol a sokféleség egyáltalán nem kívánatos), de sokkal boldogabb és érzelmileg gazdagabb életünk lehet, ha nyitott szemmel és a szívvel járunk-kelünk a nagyvilágban.

Az egyik vélemény szerint a kiállításunk provokáló, és meglepő, hogy épp ezzel az erős sminkjéről ismert, nem éppen a természetességet hangsúlyozó stílussal akarjuk elgondolkodtatni az embereket a szépségről. Tény, hogy meghökkentő, de örülök, hogy végül a nőiességet (túl)hangsúlyozó, a hajra is különös hangsúlyt fektető pin-up stílust választottuk az induláskor (mégha a végén az 50-es évek plakátstílusára kereszteltük is el a kész anyagot), mert ez a stílus - és ha ez, akkor bármelyik - működik kopaszon is. Ezáltal egyik fő üzenetünk nyert alátámasztást: nem a haj teszi a nőt.

Provokál? Talán. Mindenestre felkelti a figyelmet. Bevonzza a látogatót, aki így remélhetőleg rátalál a tájékoztató táblánkra is, és ha eddig nem hallott volna a foltos hajhullásról, most már lesz róla némi fogalma. Ezek után, ha meglát egy kopasz nőt, talán már nem tartja csodabogárnak, vagy nem a sajnálat tükröződik majd a tekintetében...

Mert sokfélék vagyunk, sokfélén nőiesek és sokfélén szépek.


A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Tán a kelleténél mi férfiak is többet foglalkozunk a külsőnkkel. Ami nem baj, de bátorságotokat látva elgondolkodtató, milyenek lennénk egymás szemében anyaszült meztelenül. Mernénk-e vállalni magunkat, "dísztelen" vonásainkat, mik idővel belső tartalmaink külső megnyilvánulásai. Minden vonás mögött ott van egy élet...
Igazi szépségetek belső szerénységetekből és tisztaságotokból táplálkozik. Örülök, hogy megismerhettelek Benneteket. A biccentőizmok pedig már csak ilyen árulkodóak... Fejtartásunk nélkülük nem létezne. Lehorgasztott fejjel élnénk életünket... :) Kőporos öleléssel: Béla