2013. november 9., szombat

kaTARtikus workshop

Nemrég a kaTARzis kiállítás képei egy komoly és hivatalos felkérést kaptak. A Türr István Képző és Kutató Intézet Foglalkozz velem! című esélyegyenlőségi workshopjának kísérőrendezvénye lett kiállításunk.

A képeket a TKKI kolléganői a workshopot megelőző esete varázsolták fel a budapesti Erő-Művház dísztermének falára, így a workshop teljes ideje alatt láthatta a közel száz résztvevő.

Mire mi Verával odaértünk, már szinte nem is akadt tennivaló.

Miután mindent rendben találtunk, izgatottan vártuk a kaTARzis kiállítás képeinek másnapi fogadtatását.

Másnap ugyanis komoly feladat várt ránk. A Szervezőktől felkérést kaptunk, hogy egy rövid előadás keretében meséljünk a kaTARtikus képek megszületéséről. A feladatot úgy osztottuk fel, hogy én adtam egy rövid áttekintést a foltos hajhullás nevű autoimmun betegségről, a vele való együttélés nehézségeiről, valamint a kiállítással elérni kívánt céljainkról, majd Patrícia beavatta a workshop résztvevőit a fotózás kulisszatitkaiba.

A résztvevők nagyon kedvesen és érdeklődően fogadtak bennünket, és meglepetésemre a közönség soraiban egy addig ismeretlen sorstárs is ült, aki azóta a Magyar Alopecia Areata Közösség tagja lett.
A TKKI kollégái a worskhop értékelésekor így foglalták össze a kaTARzis kiállítással kapcsolatos tapasztalatokat:
"A rendezvény otthont adott a kaTARzis című fotókiállításnak is. Verbőci Patrícia fotói rendkívül nőiesek és modelljei a foltos hajhullásként (Alopecia Areata) ismert betegség érintettjei. A szokásos női sztereotípiákon túlmutató kiállítás sokakat elgondolkodtatott őszinteségével."

A workshop egyik résztvevője pedig az alábbi szavakkal méltatta a képeket:
"A rendezvényhez csatlakozó, annak szerves részét képező "Katarzis" kiállítás és a kiállítást bemutató hölgyek valamennyiünk számára megrázó ám mégis szívmelengető érzéssel tették még személyesebbé és kevésbé hivatalossá az eseményt."

A képek azóta lekerültek a díszterem faláról, és jelenleg izgatottan várják, hogy egy hét múlva újra útra kelljenek, és megmutathassák magukat: ezúttal a debreceni közönségnek. 
Ezúton szeretnénk megköszönni a workshop szervezőinek a felkérést és a lehetőséget, valamint a résztvevőknek a kedves, szeretetteljes fogadtatást! Külön köszönjük Császár Rózsának, Vas Enikőnek, Budácsik Ritának és Papp Fruzsinának!

A kaTARzis kiállítás soron következő helyszíne és időpontja: 
Helyszín: Debrecen, Ifjúsági Ház Galériaterem, Simonffy u. 21. 
Időpont: 2013. november 16. - december 7. 
Megnyitó: 2013. november 16. 17:00 óra. 
A megnyitón Budapest és Szeged után ezúttal is velünk lesz a Cafe Quartet

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás és a fotók készítői - Minden jog fenntartva!

Nincsenek megjegyzések: