2014. november 29., szombat

Tudományos MAAK

Ma egy hatalmas élményben volt részem, melyre már napok, hetek óta izgatottan készültem. Még szeptemberben küldtem be a Magyar Alopecia Areata Közösséget bemutató előadás-javaslatomat a Magyar Dermatológiai Társulat 87. Nagygyűlésére Bata-Csörgő Zsuzsanna professzor asszony javaslatára.  
Sokáig kételkedtem benne, hogy a számos tudományos előadás között az önsegítő, támogató csoportunkról szóló kellő érdeklődésre számíthat, de úgy egy hónappal ezelőtt kaptam a hírt, hogy elfogadták a jelentkezésemet, és előadhatok a bőrgyógyász szakorvosok évente megrendezésre kerülő nagygyűlésén.

Nagyon izgultam, mert életem első orvosi kongresszusán vettem részt. ;) Mindeközben viszont hatalmas erőt merítettem abból, hogy tudtam, milyen sokat jelenthet ez az elődás azon sortársainknak, akik még nem tagjai a csoportunknak, de talán épp ezt követően értesülnek majd rólunk az őket kezelő és az előadást halló bőrgyógyász szakorvosoktól. 

Nagy meglepetésemre a szekcióülés végén többen is odajöttek gratulálni, és a résztvevők a szórólapunkból is kértek, hogy az érintett betegeket tájékoztatni tudják a sorstársközösségünkről. Bízom benne, hogy a mai kis hétperces előadásom nagy előrelépést hoz az érintett szakorvosok és a támogató csoportunk közötti kapcsolat elmélyítésében.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: