2015. március 14., szombat

kaTARzis Tiszafüreden

A Kovács Pál Művelődési Központhoz 2015. január 31-én délelőtt érkeztünk. Zám Lajosné fogadott minket, akivel már régóta terveztük-szerveztük, hogy a képek Tiszafüreden is láthatóak legyenek. 
Miután megérkeztünk, egyből nekiláttunk a munkának. Szükségünk is volt a segítő kezekre, hogy valamennyi kép a helyére kerülhessen a délutáni megnyitóig. :)
A tiszafüredi kaTARzis kiállítást dr. Borsos Anikó, járási tisztifőorvos nyitotta meg. A Főnix TV 2015. február 4-i adásában a beszéd teljes terjedelmében hallható volt. Köszönjük Márton Henriettának, hogy megörökítette számunkra Borsos Anikó képeink ihlette gondolatait.
Később örömmel olvastuk a kiállításról megjelent tudósításokat is: 
"A színes képek – első benyomásként – egy mai divatbemutató képei is lehetnének: szép nők, elegáns ruhák és kiegészítők. A kiállítás-megnyitó után már más szemmel néztük meg a fotókat, kicsit csodálkozva, talán nagyobb érdeklődéssel vizsgáltuk, mi van egy-egy mosoly, egy csillogó szempár mögött." (Forrás: ITT
"A kiállított képeken a múlt század divatját érzékien kelti életre 8 nő, mindezt teszik haj nélkül, magabiztosan, sorsukkal megbarátkozva, úgy NŐIESEN! A szervezők célja, hogy a fotóművészet kínálta lehetőséget megragadva a tárlat látogatója újrafogalmazza magában a nőiesség fogalmát, az ahhoz tartozó kliséket." (Forrás ITT)
A tiszafüredi volt a kaTARzis kiállítás kilencedik helyszíne. Köszönjük a lelkes és szeretetteljes fogadtatást, amelynek köszönhetően egy fantasztikus hangulatú megnyitóban volt részünk. 

A tizedik, jubileumi alkalomra meglepetéssel készülünk. Figyeljétek a híreket! A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

Nincsenek megjegyzések: