2015. július 5., vasárnap

Előkészületek

A 2008 óta alopecia universalissal érintett Mary Marshall 2010-ben indította el "International Alopecia Day" névvel nemzetközi kezdeményezését. A "Nemzetközi Hajhullás Nap" minden év augusztusának első szombatján kerül megrendezésre. A kezdeményezés évről évre ismertebbé válik, amit az is mutat, hogy a facebookon működő "International Alopecia Community" nevű zárt csoportnak ma már több mint 3000 tagja van, a világ minden részéről.
A kezdeményezés célja egyrészt az, hogy ünnepeljük meg önmagunkat: legyen ez egy olyan nap, amikor szabadon azok lehetünk, akik vagyunk. Nem számít, hogy kopaszon, kendőben, sapkában, vagy parókában érezzük magunkat kényelmesen (erről bővebben ITT is olvashattok), a lényeg, hogy érezzük jól magunkat ezen a napon (és persze az év összes napján), és töltsük ezt a napot együtt olyanokkal, akikkel ugyanazt az utat járjuk. A másik célja pedig az, hogy hívjuk fel a társadalom figyelmét erre az állapotra, sokan ugyanis még mindig nem tudnak arról, hogy az autoimmun foltos hajhullás egyáltalán létezik, ezért hiszik azt gyakran az emberek, hogy a kemoterápia mellékhatásaként nincs hajunk.

Mary minden évben készít egy videót a tagoktól kapott fényképekből, hogy ezzel is felhívja a figyelmet arra, hogy világszerte mennyi embert érint az autoimmun eredetű foltos hajhullás. A 2014. évi videóban is nagyon sok ország képviseltette magát.
2015-ben a Nemzetközi Hajhullás Nap augusztus 1-jére esik, és a Magyar Alopecia Areata Közösség tagjaival úgy döntöttünk, hogy idén Magyarországról is küldünk majd fényképet a videóhoz, hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe az egész világra kiterjedő nemzetközi kezdeményezésbe.

Már meg is kezdtük az előkészületeket, hogy a magyar csoportkép egyedi és különleges legyen. Ez a nap pedig a csoportképen túl kitűnő alkalom lesz a találkozásra, egy közös piknikezésre, kikapcsolódásra, és játékos együttlétre. Beszámolok majd a végeredményről, ezért figyeljétek a bejegyzéseket (ITT) augusztus 1-je után! ;)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: