2012. augusztus 19., vasárnap

Tehetetlenség és remény

Tehetetlen vagy. Próbálod, de mégsem tudod befolyásolni a hajszálak és a foltok között zajló küzdelmet. Mindent elkövetsz, hogy a hajszálaid eséllyel induljanak a következő napi csatába, és reménykedsz, hogy reggelre nem lesz nagyobb és több kopasz folt a hajadban. 

Aztán megjelenik a kétségbeesés és a düh, amikor újabb foltot találsz. Legszívesebben darabjaira törnéd a tükröt, amin keresztül a rossz hírről értesülsz. Utálni kezded a tükörképed, ám mégis nehéz megállni, hogy ne óránként ellenőrizd, valóban jól láttad-e...

Vissza akarod venni az irányítást, ezért újra kutatni kezdesz. Milyen orvosnál nem jártál még? Milyen vizsgálatokon lehetne még átesni? Milyen szerrel nem kísérleteztél még? És a remény újra felüti fejét... 

Reménykedsz benne, hogy most majd megtalálják az okát, meglesz az ellenszer, és akkor végre vége ennek a pokolnak. Az nem lehet, hogy örökre így marad! Még csak pár éve küzdesz, de már nagyon fáradtnak érzed magad. Kizárt, hogy így maradjon. Kizárt, hogy kibírd ezt a küzdelmet az elkövetkező 5-10-20-30-40 éven át!

És ekkor úgy tűnik, hogy az egyik foltod mintha talán kisebb lenne. Ismét megnézed, és igen, tényleg, újra megjelentek a hajszálak!

Teljesen beszűkül a gondolkodásod. Nem foglalkoztat más, csak a hajad. Hullik-e, nő-e, látszanak-e a foltok, mivel takard el?
Photo by Nanoo G.

Idegenkedsz tőle, de egyre többször jut eszedbe a paróka. De nem! Kizárt, hogy ideáig eljuss! Biztosan nem veszel! Aztán a sírás kerülget, amikor az elsőt felpróbálod. De hisz ez nem is te vagy! Szúr, durva a tapintása, mintha sapkát hordanál. Mennyivel szebb volt a saját hajad! Vissza akarod kapni a saját hajadat. Azzal a meggyőződéssel mész ki a bolt ajtaján, hogy neked ez nem kell, pedig az orvos is azt mondta, hogy talán nem ártana venni egyet. Kis idő múltán visszamész, és gondolkodás nélkül böksz rá az első valahogy kinézőre, hisz kínos lenne még tíz másikat felpróbálni. Jó lesz ez, úgyis csak végszükség esetén fogod a fejedre tenni...

Hihetetlen, hogy mennyi ideje küzdesz, miközben csak egyetlen kérdésre keresed a választ: mitől hullik a hajad? Egyetlen vágyad, hogy valaki megmondja végre, mi ez és meddig tart. Ehelyett százféle találgatás, egymásnak ellentmondó tanács a válasz. De ennek ellenére jól esik, ha egy bizakodó szakember kezei közé kerülsz, akiért bármilyen vizsgálatra és kezelésre képes vagy, miközben utálod azt, aki megpróbálja reményed halványan pislákoló szikráját eloltani. 

Fáradt vagy, kimerített ez a harc. 

Semmire nem vágysz jobban, mint nyugalomra, és hogy élni kezdj végre. Szép lassan kezd formát ölteni benned egy gondolat: "ha megpróbálnám szépnek látni...ha megpróbálnám elfogadni...talán akkor végre szabad lennék..."  
...

Így kezdődött minden, így e blog is, és vele együtt felnőtt életem...

.............................................................................................................

... és amit ekkor még nem is gondoltam, hogy nem is olyan sokkal később:
  • meglátom az állapotomban rejlő szépséget és különlegességet
  • a ruhatáram természetes részévé válik a parókám, azaz egészen pontosan a parókáim és kendőim;
  • sorstársakra találok, akikkel létrehozzuk a támogató csoportot a foltos hajhullásban érintettek számára;
  • megálmodjuk és valóra váltjuk a kaTARzis kiállítást
  • az önismeret útjára lépek, és életem természetes részévé válik az önszeretet (hajjal és haj nélkül egyaránt)
"Ami megváltoztatható, azt meg kell változtatni. Ahol valami megváltoztathatatlan, ott magamat kell megváltoztatnom." Alfried Langle (osztrák pszichológus) 

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Isten áldjon, mintha én írtam volna e sorokat...

Névtelen írta...

Van úgy, hogy nagyon nehéz... van úgy, hogy a karrieredben mindent elérsz és mégis érzed, ahogy összesúgnak mögötted... látod az emberekben az irigységet, amit létrehoztál... mert a bizonyítási vágy benned van... és bármire képes vagy... aztán bejön valaki és minden valód hamuvá porlasztja ahogy rád néz, és megjelenik a sajnálat vagy a a lenézés a szemében... ezzel együtt kell tudni élni.. még nem tudom, hogyan kell elfogadni... nem tudom, hogy lesz-e társam ebben... de legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül .. köszönöm!